„Meddig lesz még úr a betyárság
És pulyahad mi, milliók?
Magyarország népe meddig lesz
Kalitkás seregély-fiók?”

Facebook

erpatakibetyarok.blog.hu

2012.01.07. 19:45 sok lúd

Egy cikk utóélete

Egy nappal a 168 óra online cikke után nem történt semmi drasztikus változás a falu életében. Az érpataki lakosok már-már egykedvűen, nyugodtan fogták a polgármester és az ellene harcolók legújabb csatáját. Egy újabb csata, újabb gyalázkodások közösségi oldalakon, perekkel fenyegetőzés, sárdobálás.

Délután képviselő testületi ülés, ahol természetesen nem lehetett elmenni szó nélkül a videó mellett. Egyes információk szerint a polgármester megkérte az ellene harcoló képviselőket, hogy ne harcoljanak, ne járkáljanak a bíróságra, mert ő már nem akarja feljelenteni őket. Érdekes változás, de kérdéses a valóság alapja. Aki mindenkit mindennel feljelent, a legapróbb ellene irányuló megnyilvánulásért, szóért, bármilyen cselekedetért és ezt még büszkén hirdeti is az egész országban. Külön megkérte őket, hogy beszéljenek a falu "jogvédőjével" is, mert már ellene sem akar pereket indítani. A cikkben szereplő harminc egynehány per után amit ellene indított, már-már viccesen hangzik.

Egyetlen hangos vita bontakozott ki, amikor a település gyámügyi előadója ordítva próbálta a település "jogvédőjével" tudatni, hogy nem tetszett a nyilatkozata. Messzire elhallatszott, hogy ő nem a polgármester embere, ő nem szokott Orosz Mihály Zoltán utasítására semmit sem tenni, neki a polgármester úr nem a felettese.

Ő ezek szerint nem ismeri az "Érpataki modell"-t. A polgármester úr minden létező fórumon éppen az ellenkezőjét hangsúlyozza:

"Hogy mi történik a rombolókkal? - Ha valaki nem fér a bőrébe, akkor megnézik, levizsgáztatta-e az autóját, illetve lopja-e az áramot - tájékoztatott a polgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy mi köze van az illetlen viselkedésnek az autó levizsgáztatásához, kitérő választ adott.

Mint mondta, Érpatakon a rendteremtés a következőképpen néz ki: az illetékesek, azaz például a gyámügyi előadó, az adóügyi előadó és a gyerekjóléti szolgálat munkatársa leülnek megbeszélni, hogy melyik család a problémás, és arra elkezdenek fokozottan odafigyelni. Például a rendőr megnézi a kocsiját, illetve a gyermekvédelmis megnézi, hogy hogy bánik a gyerekekkel."- olvasható a Femina.hu 2011.07.19.-én megjelent cikkében.

A teljes cikk megtekinthető:

www.femina.hu/hirhatter/ha_tiszteletlen_a_gyerek_rendor_nezi_at_az_autot_ez_varhat_a_gyongyospatai_romakra

 

Ilyen az érpataki modell

A kidolgozó, Orosz Mihály Zoltán polgármester szavai alapján

  • Kulcsfogalom a rend.
  • Zéró tolerancia, szigorú büntetések.
  • Akár apróbb vétségért is elzárás.
  • „Ha százszor büntettünk, de nem használt, akkor százegyedszer is büntetünk”
  • A segélyek kifizetését feltételekhez kötik. Előírják, hogy nem lehet gazos a kert, rendetlen az udvar. Ha a gyerek nem tiszta, a védőnő intézkedik.
  • Aki nem fizeti a közüzemi díjakat, azt megfosztják a segélytől és akár az adott szolgáltatástól is.
  • Militáns jellegű együttműködés: A felelős személyeknek hivatástudattal rendelkező, erős frontharcosoknak kell lenniük, akik merik és tudják használni a törvényt. A polgármester, a jegyző, a rendőrkapitány, az adóügyi előadó, a jogi előadó, a gyámügyi előadó, a mezőőr vagy a védőnő kötelékbe szerveződnek, hogy munkájukat hatékonyan végezzék. A kötelék csúcsán a rendvédelmi szervezet áll.
  • „Mindenkinek segítenie kell a rendőrség munkáját. Az ellenség, aki ellen a háború folyik, „a romboló." "Aki rombol, azt ellenségnek tekintjük, és kőkeményen felvesszük a harcot ellene. Amíg meg nem változik, el nem költözik, vagy börtönbe nem tesszük.”


Ki nézhet bele a hűtőbe?

Az érpataki modell kulcsszava a rend. Az elsőre pozitívnak hangzó cél a szakemberek szerint leegyszerűsítő, visszaélésekre ad lehetőséget és tisztázatlan helyzetet teremt.

“Ha a rend konszenzus alapján születik meg, akkor elfogadható, de a rend ugyanúgy erőszak is lehet - fejtette ki Pataki Éva. - Az érpataki modellben nincs meghatározva, mit is jelent a rend, és hol vannak a határai. Az a rend, hogy ne legyen lom a házam előtt? Vagy virágok legyenek a kertben? És mi van, ha nekem az a rend, hogy a szomszéd nem tart kerti törpéket a kertben? Ezek nem tiszta kritériumok, és így lehetőséget teremt az önkényeskedésre.”

Az érpataki modell „olyan egyéni életformát és ízlést kényszerít mindenkire, amire nem kapott felhatalmazást egyetlen képviselőtestület sem. Az önkényes életforma- és ízlésterror elfogadhatatlan.” – jelentette ki Németh László szociálpolitikus, szociológus. - Szubjektív kritériumok előírása és ellenőrzése sérti az emberi méltóságot, megvalósítja a hatalommal való visszaélés tényét, és élhetetlenné teszi az életet azok számára, akik e zaklatásnak napi szinten ki vannak téve.”


Deák Éva pedig egy érpataki családgondozó beszámolóját felidézve mutatott rá, hogyan telepedhet rá a rend a magánéletre: „A gyermekvédelmi szakember szájából elhangzott, hogy a gyermekvédelem ürügyén kinyitotta a hűtőt a családnál, hogy megvizsgálja, mindent rendben talál-e. Ez egy jellemző, és emberjogi szempontból is aggályos eset, ami felveti, hogy hol vannak a magánélet határai, meddig merészkedhet a hatalom.”-részletek az Index 2011.08.17.-i cikkéből.

A teljes cikk megtekinthető:

index.hu/belfold/2011/08/17/robbanashoz_vezethet_az_erpataki_modell/

A két cikkben leírtak önmagukért beszélnek. A legjobb tényleg az lenne, ha a szembeálló felek között végre elindulna a párbeszéd, a falu érdekében.

Ehhez viszont elengedhetetlen lenne, hogy a polgármesteri hivatal ajtaját ne zárják be a "faluromboló" emberek előtt!

Sok lúd

 

 

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://erpatakibetyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr263527117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"tél" 2012.01.07. 20:42:57

Lesz még több hangos vita is!!!
Garantálom!!!

"tél" 2012.01.09. 09:14:25

Az indexes újságíró cikkéhez pedig annyit, hogy ha becsületes lenne az újságíró, akkor a családgondozóval is készítene riportot, nem pedig a hasára ütve nyilatkozna a családgondozó nevében. Az ilyenek miatt kellene a sajtószabadságot átfogalmazni,mert egyoldalúan ír le tényeket, pedig úgy tudom, hogy az újságírói etika, amit az egyetemen tanult, előírja neki, hogy minden félt, aki érdekelt a témában, meghallgasson. Ebben az esetben ez nem történt meg. Sok lúdnak pedig annyit üzenünk, ha az ő érdeke úgy kívánja, az üvegfalon átjut, és gágogni szeretne mint a lúd, ehelyett pitizik mint egy kiskutya.

ford? 2012.01.10. 19:27:32

@"Margaréta": "egyoldalúan ír le tényeket" bocs, a tényeknek hány oldala van? tudom, a tények makacs dolgok

khmm... 2012.01.10. 21:02:38

@ford?: tanulmányozd egy kicsit az újságírói etikáról szóló leírásokat...

ford? 2012.01.11. 08:04:39

ok, csak mert én eddig azt hittem, a tényeknek van az az oldala, hogy "igazság", de ha te a tények "hazugság" oldalára is kíváncsi vagy, akkor a kedvedért majd tanulmányozom az újságírói etikát, hogy válhasson belőlem magyar nemzet, vagy magyar hírlap újságíró

khmm... 2012.01.11. 14:40:14

És egy véleményből honnan tudod megállapítani, hogy az a TÉNY....???

Neked tetszik, és onnantól kezdve elhiszed, hogy az az igazság...?

Háááát.......

Nem tudom, ismered-e a tettenért betörőt, aki később a bíróságon azt állította, hogy "meglehet, ott sem vótam".

LOL

KóserKároly 2012.01.11. 23:03:32

"egy érpataki családgondozó beszámolóját felidézve"

tessék.

@khmm...: egyébként véleményből sosem lesz tény, tényből pedig vélemény. két külön fogalom. az, hogy ki mit csinált az tény, hogy jól csinálta-e, az vélemény.

miként az is tény, hogy Orosz Mihály Zoltánt jogerősen elítélték magánlaksértésért, ő pedig úton-útfélen hangoztatja, hogy ez nem igaz. akkor ki is hazudik?

khmm... 2012.01.12. 11:16:43

@KóserKároly: maszatolsz, maszatolsz....
Két külön dolgot próbálsz összemosni.

Te biztosan csak az egyik felet hallgatnád meg, ha bíró lennél, igaz?

LOL

Láttam én már karón varjút....
Pl. olvastunk védőnőről is, akit úgy befenyítettek a cigányok, hogy nem merte elmondani a valós helyzetet....

Szóval ne hadoválj itt tényekről.

KóserKároly 2012.01.12. 12:12:50

@khmm...: nem "hadoválok" tényekről, csak leírtam őket. arról beszélek, hogy megtörtént mindkét oldal meghallgatása. utána te próbálsz maszatolni, hogy denemisúgyvan, hiába mondta el a másik oldal is, biztos megfenyegették stb.

látom, hogy veled fölösleges kommunikálni, mert így is, úgy is azt jön ki belőle, hogy a cigányok lopnak, csalnak, hazudnak, a gádzsók meg persze mindig a lehető legtökéletesebbek, s ha valaki az ellenkezőjét állítja, akkor hazudik. ugyan, kérem!

borsod · http://magyarhonved.blogspot.hu/ 2012.01.14. 19:13:40

Helyreigazítás

* Index

2012. január 14., szombat 19:01 | [9 perce frissítve]

*
* |
*
*

*
*
*
* Email
*

2011. augusztus hó 11. napján megjelent Rend van, más nincs [1] című, Érpatakról szóló cikkünkben az olvasóközönséget félrevezetve és megtévesztve állítottuk a következőket:

Valótlanul állítottuk, hogy Orosz Mihály Zoltán első ciklusa alatt állítólag elhanyagolta az iskolát, amely bezárt.

Valótlanul állítottuk, hogy Szőllősi Gábor pert nyert az önkormányzat ellen az iskolanyitás ügyében.

Valótlanul állítottuk, hogy a falut az iskola újraindítására kötelezték.

Valótlanul állítottuk, hogy Orosz Mihály Zoltán polgármestert 2009-ben egy évre jogerősen megfosztották hivatalától.

A valóság ezzel szemben az, hogy

Orosz Mihály Zoltán polgármester soha nem hanyagolta el az iskolát és a polgármester miatt az nem zárt be, hanem tagintézmény formájában közoktatási megállapodás révén tovább működött úgy, hogy az új fenntartó 2010-2011-es tanévben a közoktatási megállapodástól eltérően, önkényesen, az önkormányzat beleegyezése nélkül Biri székhelyen folyamatosan működtette az iskolát. A közoktatási megállapodást többek között ezért 2011. 04. 11-én, 2011. 06. 30-ai hatállyal a képviselő-testület megszüntette és az általános iskolai oktatást szeptembertől helyben Érpatakon újraindította.

Szőllősi Gábor nem nyert pert az önkormányzat ellen az iskolanyitás ügyében.

Az érpataki önkormányzatot semmilyen hatóság (se kormányhivatal, sem közigazgatási hivatal, sem ügyészség, sem bíróság) nem kötelezte az iskola újranyitására.

Orosz Mihály Zoltán polgármester ellen a Nyíregyházi Városi Ügyészség magánlaksértés miatt vádat emelt, az eljárásban – felülvizsgálati eljárás következtében – a Legfőbb Ügyészség indítványára a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Orosz Mihály Zoltán polgármestert az ellene emelt vád alól 2010. november 23. napján meghozott ítéletével bűncselekmény hiányában felmentette. Ezen eljárás ideje alatt sem született olyan bírósági határozat, amely Orosz Mihály Zoltán polgármestert egy évre jogerősen megfosztotta volna polgármesteri tisztségétől.

Valótlanul híreszteltük, hogy a polgármester nyíltan ki is mondja, hogy aki ellene van, azt elüldözi.

Forrás:

index.hu/belfold/2012/01/14/helyreigazitas/

KóserKároly 2012.01.15. 10:35:32

@borsod: olvastuk. Nagy részéről nm tudok semmit, de ami a magánlaksértést illeti, egyszerűen nem igaz, ami a helyreigazításban van. Mert az előző posztban sok lúd kitette a jogerős ítéletet, amelynek értelmében megszűnt a polgármester tisztsége. Pont azért, mert elítélték jogerősen

khmm... 2012.01.15. 13:14:36

index.hu/belfold/2012/01/14/helyreigazitas/

2011. augusztus hó 11. napján megjelent Rend van, más nincs [1] című, Érpatakról szóló cikkünkben az olvasóközönséget félrevezetve és megtévesztve állítottuk a következőket:

Valótlanul állítottuk, hogy Orosz Mihály Zoltán első ciklusa alatt állítólag elhanyagolta az iskolát, amely bezárt.

Valótlanul állítottuk, hogy Szőllősi Gábor pert nyert az önkormányzat ellen az iskolanyitás ügyében.

Valótlanul állítottuk, hogy a falut az iskola újraindítására kötelezték.

Valótlanul állítottuk, hogy Orosz Mihály Zoltán polgármestert 2009-ben egy évre jogerősen megfosztották hivatalától.

A valóság ezzel szemben az, hogy

Orosz Mihály Zoltán polgármester soha nem hanyagolta el az iskolát és a polgármester miatt az nem zárt be, hanem tagintézmény formájában közoktatási megállapodás révén tovább működött úgy, hogy az új fenntartó 2010-2011-es tanévben a közoktatási megállapodástól eltérően, önkényesen, az önkormányzat beleegyezése nélkül Biri székhelyen folyamatosan működtette az iskolát. A közoktatási megállapodást többek között ezért 2011. 04. 11-én, 2011. 06. 30-ai hatállyal a képviselő-testület megszüntette és az általános iskolai oktatást szeptembertől helyben Érpatakon újraindította.

Szőllősi Gábor nem nyert pert az önkormányzat ellen az iskolanyitás ügyében.

Az érpataki önkormányzatot semmilyen hatóság (se kormányhivatal, sem közigazgatási hivatal, sem ügyészség, sem bíróság) nem kötelezte az iskola újranyitására.

Orosz Mihály Zoltán polgármester ellen a Nyíregyházi Városi Ügyészség magánlaksértés miatt vádat emelt, az eljárásban – felülvizsgálati eljárás következtében – a Legfőbb Ügyészség indítványára a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Orosz Mihály Zoltán polgármestert az ellene emelt vád alól 2010. november 23. napján meghozott ítéletével bűncselekmény hiányában felmentette. Ezen eljárás ideje alatt sem született olyan bírósági határozat, amely Orosz Mihály Zoltán polgármestert egy évre jogerősen megfosztotta volna polgármesteri tisztségétől.

Valótlanul híreszteltük, hogy a polgármester nyíltan ki is mondja, hogy aki ellene van, azt elüldözi.

khmm... 2012.01.15. 13:15:15

@borsod: Hoooopsz.... Előbb írtam, utána olvastam.
Bocsánat a duplázásért. :-)

"tél" 2012.01.17. 11:27:17

Helyreigazítás

2011. augusztus hó 11. napján megjelent Rend van, más nincs című, Érpatakról szóló cikkünkben az olvasóközönséget félrevezetve és megtévesztve állítottuk a következőket:

Valótlanul állítottuk, hogy Orosz Mihály Zoltán első ciklusa alatt állítólag elhanyagolta az iskolát, amely bezárt.

Valótlanul állítottuk, hogy Szőllősi Gábor pert nyert az önkormányzat ellen az iskolanyitás ügyében.

Valótlanul állítottuk, hogy a falut az iskola újraindítására kötelezték.

Valótlanul állítottuk, hogy Orosz Mihály Zoltán polgármestert 2009-ben egy évre jogerősen megfosztották hivatalától.

A valóság ezzel szemben az, hogy

Orosz Mihály Zoltán polgármester soha nem hanyagolta el az iskolát és a polgármester miatt az nem zárt be, hanem tagintézmény formájában közoktatási megállapodás révén tovább működött úgy, hogy az új fenntartó 2010-2011-es tanévben a közoktatási megállapodástól eltérően, önkényesen, az önkormányzat beleegyezése nélkül Biri székhelyen folyamatosan működtette az iskolát. A közoktatási megállapodást többek között ezért 2011. 04. 11-én, 2011. 06. 30-ai hatállyal a képviselő-testület megszüntette és az általános iskolai oktatást szeptembertől helyben Érpatakon újraindította.

Szőllősi Gábor nem nyert pert az önkormányzat ellen az iskolanyitás ügyében.

Az érpataki önkormányzatot semmilyen hatóság (se kormányhivatal, sem közigazgatási hivatal, sem ügyészség, sem bíróság) nem kötelezte az iskola újranyitására.

Orosz Mihály Zoltán polgármester ellen a Nyíregyházi Városi Ügyészség magánlaksértés miatt vádat emelt, az eljárásban – felülvizsgálati eljárás következtében – a Legfőbb Ügyészség indítványára a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Orosz Mihály Zoltán polgármestert az ellene emelt vád alól 2010. november 23. napján meghozott ítéletével bűncselekmény hiányában felmentette. Ezen eljárás ideje alatt sem született olyan bírósági határozat, amely Orosz Mihály Zoltán polgármestert egy évre jogerősen megfosztotta volna polgármesteri tisztségétől.

Valótlanul híreszteltük, hogy a polgármester nyíltan ki is mondja, hogy aki ellene van, azt elüldözi.

www.index.hu

Munkás 2012.01.17. 17:58:38

a kitett idióta cikkben másodfokon a kiigazításban pedig felsőfokon... idióta sok lúd ezt már nem mutatja meg... mert az igazságot lehet mismásolni... belefér a fegyverrendszeretekbe... IDIÓTÁK

Munkás 2012.01.17. 18:38:28

mivel ez a "legolvasottabb" mostanság ide is felírom: Miért nem mentél még a képekért szarrágó sok lúd a Polgármesteri Hivatalba?????? Kiderülne az igazság gyorsabban mi?! Bár a hallgatásod elég meggyőző számunkra. Ezen a blogon nem az igazság kiderítése a cél. Csakis a mocskolódás... De ha ennyire nem vagytok kibékülve az itteni rendszerrel mi a fenéért laktok még mindig itt????? Elmennétek innen a francba és máris megoldódna a problémátok! Nektek nem tetszik a rendszer. Nem akartok beilleszkedni. Semmi probléma, máshol az ilyeneket szeretik. Ott megtalálod a számításodat. Bár lehet az a hely elég messze van, mert izrael tényleg nem a szomszéd falu, de ott még ki is tüntetnek az ilyen viselkedésért. Ha elfogadtok egy jótanácsot tényleg eltűntök. Most még megtehetitek...

Munkás 2012.01.22. 23:55:02

nah mi van el vagytok csendesedve... senki nem olvassa ezt a szart? látod sok lúd fiam ez a blog senkit nem érdekel már... elég volt a hazugságaidból........

KóserKároly 2012.01.23. 18:45:18

@Munkás: De olvassuk. Várjuk a következő posztot. Még mindig nem tudom megérteni, hogy lehet képes valaki a saját önkényuralmi elképzelését ráerőltetni másokra, majd fennhangon hirdetni, hogy ha nem tetszik, el lehet menni. Láttunk már ilyet a másik oldalon is (Gy. Ferenc), méltó követője O. Mihály Zoltán. Szép kis kompánia. Mikor fogjuk megérni, hogy sem miniszterelnök, sem polgármester nem lehet ilyen gőgös, arrogáns alak?
süti beállítások módosítása