Egy nappal a 168 óra online cikke után nem történt semmi drasztikus változás a falu életében. Az érpataki lakosok már-már egykedvűen, nyugodtan fogták a polgármester és az ellene harcolók legújabb csatáját. Egy újabb csata, újabb gyalázkodások közösségi oldalakon, perekkel fenyegetőzés, sárdobálás.
Délután képviselő testületi ülés, ahol természetesen nem lehetett elmenni szó nélkül a videó mellett. Egyes információk szerint a polgármester megkérte az ellene harcoló képviselőket, hogy ne harcoljanak, ne járkáljanak a bíróságra, mert ő már nem akarja feljelenteni őket. Érdekes változás, de kérdéses a valóság alapja. Aki mindenkit mindennel feljelent, a legapróbb ellene irányuló megnyilvánulásért, szóért, bármilyen cselekedetért és ezt még büszkén hirdeti is az egész országban. Külön megkérte őket, hogy beszéljenek a falu "jogvédőjével" is, mert már ellene sem akar pereket indítani. A cikkben szereplő harminc egynehány per után amit ellene indított, már-már viccesen hangzik.
Egyetlen hangos vita bontakozott ki, amikor a település gyámügyi előadója ordítva próbálta a település "jogvédőjével" tudatni, hogy nem tetszett a nyilatkozata. Messzire elhallatszott, hogy ő nem a polgármester embere, ő nem szokott Orosz Mihály Zoltán utasítására semmit sem tenni, neki a polgármester úr nem a felettese.
Ő ezek szerint nem ismeri az "Érpataki modell"-t. A polgármester úr minden létező fórumon éppen az ellenkezőjét hangsúlyozza:
"Hogy mi történik a rombolókkal? - Ha valaki nem fér a bőrébe, akkor megnézik, levizsgáztatta-e az autóját, illetve lopja-e az áramot - tájékoztatott a polgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy mi köze van az illetlen viselkedésnek az autó levizsgáztatásához, kitérő választ adott.
Mint mondta, Érpatakon a rendteremtés a következőképpen néz ki: az illetékesek, azaz például a gyámügyi előadó, az adóügyi előadó és a gyerekjóléti szolgálat munkatársa leülnek megbeszélni, hogy melyik család a problémás, és arra elkezdenek fokozottan odafigyelni. Például a rendőr megnézi a kocsiját, illetve a gyermekvédelmis megnézi, hogy hogy bánik a gyerekekkel."- olvasható a Femina.hu 2011.07.19.-én megjelent cikkében.
A teljes cikk megtekinthető:
Ilyen az érpataki modell
A kidolgozó, Orosz Mihály Zoltán polgármester szavai alapján
- Kulcsfogalom a rend.
- Zéró tolerancia, szigorú büntetések.
- Akár apróbb vétségért is elzárás.
- „Ha százszor büntettünk, de nem használt, akkor százegyedszer is büntetünk”
- A segélyek kifizetését feltételekhez kötik. Előírják, hogy nem lehet gazos a kert, rendetlen az udvar. Ha a gyerek nem tiszta, a védőnő intézkedik.
- Aki nem fizeti a közüzemi díjakat, azt megfosztják a segélytől és akár az adott szolgáltatástól is.
- Militáns jellegű együttműködés: A felelős személyeknek hivatástudattal rendelkező, erős frontharcosoknak kell lenniük, akik merik és tudják használni a törvényt. A polgármester, a jegyző, a rendőrkapitány, az adóügyi előadó, a jogi előadó, a gyámügyi előadó, a mezőőr vagy a védőnő kötelékbe szerveződnek, hogy munkájukat hatékonyan végezzék. A kötelék csúcsán a rendvédelmi szervezet áll.
- „Mindenkinek segítenie kell a rendőrség munkáját. Az ellenség, aki ellen a háború folyik, „a romboló." "Aki rombol, azt ellenségnek tekintjük, és kőkeményen felvesszük a harcot ellene. Amíg meg nem változik, el nem költözik, vagy börtönbe nem tesszük.”
Ki nézhet bele a hűtőbe?
Az érpataki modell kulcsszava a rend. Az elsőre pozitívnak hangzó cél a szakemberek szerint leegyszerűsítő, visszaélésekre ad lehetőséget és tisztázatlan helyzetet teremt.
“Ha a rend konszenzus alapján születik meg, akkor elfogadható, de a rend ugyanúgy erőszak is lehet - fejtette ki Pataki Éva. - Az érpataki modellben nincs meghatározva, mit is jelent a rend, és hol vannak a határai. Az a rend, hogy ne legyen lom a házam előtt? Vagy virágok legyenek a kertben? És mi van, ha nekem az a rend, hogy a szomszéd nem tart kerti törpéket a kertben? Ezek nem tiszta kritériumok, és így lehetőséget teremt az önkényeskedésre.”
Az érpataki modell „olyan egyéni életformát és ízlést kényszerít mindenkire, amire nem kapott felhatalmazást egyetlen képviselőtestület sem. Az önkényes életforma- és ízlésterror elfogadhatatlan.” – jelentette ki Németh László szociálpolitikus, szociológus. - Szubjektív kritériumok előírása és ellenőrzése sérti az emberi méltóságot, megvalósítja a hatalommal való visszaélés tényét, és élhetetlenné teszi az életet azok számára, akik e zaklatásnak napi szinten ki vannak téve.”
Deák Éva pedig egy érpataki családgondozó beszámolóját felidézve mutatott rá, hogyan telepedhet rá a rend a magánéletre: „A gyermekvédelmi szakember szájából elhangzott, hogy a gyermekvédelem ürügyén kinyitotta a hűtőt a családnál, hogy megvizsgálja, mindent rendben talál-e. Ez egy jellemző, és emberjogi szempontból is aggályos eset, ami felveti, hogy hol vannak a magánélet határai, meddig merészkedhet a hatalom.”-részletek az Index 2011.08.17.-i cikkéből.
A teljes cikk megtekinthető:
index.hu/belfold/2011/08/17/robbanashoz_vezethet_az_erpataki_modell/
A két cikkben leírtak önmagukért beszélnek. A legjobb tényleg az lenne, ha a szembeálló felek között végre elindulna a párbeszéd, a falu érdekében.
Ehhez viszont elengedhetetlen lenne, hogy a polgármesteri hivatal ajtaját ne zárják be a "faluromboló" emberek előtt!
Sok lúd